Kosztolányi Dezső: Mint aki a sínek közé esett kezdetű verse

Kosztolányi szegény kisgyermek panaszai című kötete igazán eredeti. A művészek, azaz a költők is sokszor gyermeki lelkűek. Ők érzik annak a kornak szépségét és hiányolják. Persze azt is mondhatnánk rájuk, hogy túl érzékenyek, de egy biztos a lelkük szenzorjai érzékenyebbek, mint a merev és pénz hajhász nagy kutyák lelkéé, amiben a pénz játsza a főszerepet. De remélem az emberek nagy többségének marad valami a gyermekség hiányérzetéből, vagy ép a gyermekiségből. A költők ezeknek a finom érzéseiknek hangot adnak a verseikben, amiket és az emberek olvasnak és szeretnek, mert őket is érinti ez az elszakadás a gyermekkortól. A Mint aki a sínek közé esett… kezdetű vers ezt az elszakadást eleveníti meg. Nagyon brutálisan élheti meg ezt Kosztolányi, mint egy halál közeli élmény. Másképp lát mindent reálisabban, felnőtt szemmel. Búcsúzik a régi élettől, sajnálja, hogy fel kellett nőnie. Az idő elmúlását, az öregedést emlegeti és próbálja megtartani az értékeket. De ezek gyermeki értékek, nem a felnőtt világ számára lényegi dolgokat ragadja meg. Igyekszik megőrizni a gyermekségét azáltal, hogy a gyermeki értékrendet tartja szem előtt. Talán így sokkal élhetőbb számára ez a világ. Én nem akarok felnőtt lenni. Tudom, hogy ez a sorsom, és hogy el kell fogadnom, mert úgy sokkal könnyebb lesz az élet, de igyekszem megőrizni a gyermeki lelkem, amit azt hiszem akik ismernek észre is veszik rajtam. Persze az hogy az ember gyermeki lelkületű az nem azt jelenti, hogy nem lehet felelősség teljes, vagy megbízható. Számomra inkább annyit tesz, hogy nem savanyodok meg és élvezem a meséket a játékot és bízom az isteni gondviselésben. Jézus is megmondta, hogy gyerekké kell lennünk, én ezt megoldom azzal, hogy az maradok, amennyire tudok.