Baudelaire: EGY DÖG

Abszolút groteszk. Leírja mennyire undorító ez a tetem, de mégsem iszonyattal, hanem talán még kedvesen is. Hasonlítja muzsikához, gabonához, álomhoz. Ezek egyik sem undorító dolgok, SŐT... Mégis amikor a kedveséhez hasonlítja megéreztem benne egy olyan valósághű meglátást, ami hiába fáj. A múlandóság gondolata van benne, mégis mintha költőként Rá ez nem vonatkozna és őrizné örökérvényűen gondolatait, szerelmeit, létezését. ÉS TÉNYLEG! Azóta is emlékszünk Charles Baudelaire nevére és tudunk szerelmeiről is. Ő ezt már akkor is tudhatta. Ám az hogy egy döghöz hasonlította, mégis teljesen abszurd. Mint finom érzületű lány nem díjaztam a dögről leírtakat, főleg ezt a nőkhöz hasonlítva. De be kell látnom, hogy itt nem kigúnyolja ezzel a nőket, csak kimondja a valóságot és biztosít arról, hogy bár mi is elrohadva végezzük emlékünk örökre megmarad. Hát nem romantikus....?