Szembe állítja az albatrosz természetes viselkedését, a kényszeredett helyzetbe esettével. Szegény párán, megesik az ember szíve. Érezni rajta, hogy a költő magáról beszél, hogy olyanra kényszerül amiben nem érzi jól magát, ahol suta, ahol kigúnyolják (akár ahogy Jézust is) Végül az utolsó versszakban ki is mondja, hogy a költők mennyire hasonlítanak erre a lényre.
Nekem tetszik Baudelairenek ez a verse, főleg mert említenek benne evezőt. Na jó viccen kívül, tényleg jónak találom benne, hogy egy abszolút hétköznapi, ember közeli képpel fejezi ki a gondolatait és szerintem nem olyan fennkölt nyelven, amitől csöpögössé válhatna. Így egyszerű módon, könnyed eszközökkel éri el együtt érzésünket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése