Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben

Hu... Nem semmi... A azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Nehéz ilyen tökéletes szavak után valamit is gagyogni. Nem is vagyok benne biztos, hogy érdemes, de azért megpróbálom. Adynak meglehetősen egyéni Istenkapcsolata van. Ez persze jó, de ha az ember tovább gondolja, valahogy így vagyunk ezzel mindnyájan. Még a legnagyobb hívők sem mondhatják azt, hogy soha nem voltak, lesznek, vagy vannak így ezzel. Istenre szükségünk van, szükség van arra, hogy higyünk benne, hogy magyarázatot kapjanak általa a dolgok és hogy ráfoghassuk saját hibáinkat. Leírja milyen gyökeres változásokat visz végbe az életében a hit. Így húsvét előtt különösen jól hat ez a vers. Hinni, hinni, hinni. Talán ez teszi értékessé, érdekessé a világot. Minden titok, sárkány, boszorkány, óriás lehetővé válik, mindenre van esély csak hinni kell. Csodás káprázatokban lehet részünk, amiből nem tudunk vagy nem is akarunk eszmélni. Sajnos ez a világ tulságosan felnőtt, így nem mernek a varázslatok világában maradni. Szívük már megkeményedett és nem hisznek az álmokban, a mesékben és a gyerekeiket is így nevelik. Csodálkoznánk ma, mi mindenre képes a képzelet, pedig ez valamikor teljesen természetes és magától érthetődő volt. Valahol a belsőnk érzi a hitvilágtól való elszakadást és fáj neki. Ezt sokan elnyomják magukban, de érzékeny lények, mint a költők is érezhetik és írhatnak róla, úgy mint Ady is tette nem is akár hogyan.