2009. december 31., csütörtök

Ibsen : Nóra

Ezt a műt csak Panka beszámolójából élvezhettük, talán jobb is.:) De ez így röviden is tömören tetszett. Az egész történet jó volt, mégis most csak annyit emelnék ki belőle, ami igazán megfogott, hogy Nóra ott hagyja családját azért, hogy megtalálja Önmagát. Heuréka! Ez egy kissé olyan mintha egy holywoodi filmről beszélnénk, de Ibsen ezt már megírta a 19. sz-ban.
Tehát fontosnak tartom, hogy egy olyan kapcsolatban éljünk, amiben önmagunkat addhatjuk, ahol nem kell meghasonulnunk, ahhoz hogy megfeleljünk a másiknak. Nóra abban különbözik ebben a többi önáltatótól, hogy Ő ezt észrevette és tudta, hogy nem ez a rendje és mert változtatni rajta. Anyukám szerint az emberek nagyon sokáig tudják becsapni saját magukat. És fenntartják annak a látszatát, hogy ez a normális. Amikor ez a hazugságra épült kártyavár összedől, sok fájdalomba kerül, de akkor még nincs veszve minden. Újra kezdhetik az Életet anélkül, hogy megint ugyanabba a hibába esnének. Evvel akar megpróbálkozni Nóra is. Miért ne járhatna sikerrel?
Evvel kapcsolatban eszembe jutott egy film, amit a napokban néztem: Szeretném, ha szeretnél. A címe sokat sejtet. A főszereplőnő, olyannyira pedáns és szabály követő volt, hogy képes volt magának bemesélni, hogy jó lesz az is, ha hozzámegy egy olyan férfihez, akit nem is ismer és nem is szeret, mert akit az igazinak hitt az völegény egy általa szervezett esküvön. Ugyanaz nap lenne az esküvöjük, de egyikük se házasodik össze. A férfi és párja rájönnek, hogy nem is akarják igazán és hogy olyan rég vannak együtt, hogy már nem is tudják, mit is akarnak valójában. Az esküvőszervező családja pedig nem bírja végig nézni, hogy a lány belekényszeríti magát a frigybe, mert azt hiszi ez a helyes és hogy úgyse lehet jobb. Igazi csöpögős amcsi film és természetesen happyend. A völegény olyan szinten nem tudta önmagát adni a kapcsolatban, hogy az valami félelmetes. Papucs volt és mindig engedett a mennyasszonyának. Kiborító, de rájöttek, hogy nem ez a rendje és mertek kilépni az önhitegetésből, (mégha bent várta őket a násznép akkor is), mert nem akartak hazugságban és kártyaromokban élni.
Elhitetni magunkkal, hogy jobb nem lehet a legnagyobb hülyeség, mert az Úr számunkra a legjobbat készítette elő. Nórának saját bőrén kellett megtanulnia, hogy milyen házasságban nem érdemes élni. Neki nem volt más lehetősége, de ha okosak vagyunk és más emberek hibájából tanulunk nekünk jobb lehetőségeink vannak, bármilyen csöpögősen is hangzik. A filmekben ma már nem sok realitást látunk, ezért talán Ibsen példája hitelesebb. Még jó, hogy megírta és így van miből tanulni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése