Háát! Meg volt aznap estére a limonádém. Manapság az emberek szappanoperát néznek, akkoriban olvastak. (Természetesen az volt a helyes magatartási forma:)) Áttudom érezni, hogy milyen lehet ott hagyni egy hőn szeretett gyermekkori helyet. Én nagyon tudok kötődni a dolgokhoz. Bár akkor azt nem értem, hogy Ljubov Andrejevna, miért hagyta ott a fia halála miatt. Furcsa számomra ez a menekülés. Ellenben tetszett az, hogy nem tulajdonított különösebb értéket a pénznek. Bár ez a drámában negatívan jelenik meg mégis végre valakinek az agya nem a pénzen járt, mégha esetében ennek nem így kellett volna lennie. Mint mondtam nagyon kötődök dolgokhoz, szokásokhoz. Jó példa volt nekem ez arra, hogy egy kicsit túllépjek ilyeneken. A szerelem ugyan furcsa mód jelenik meg Ánya és Trofimov kapcsolatával, mégis szüksége van a romantikus lelkemnek arra, hogy szurkolni tudjak nekik. Varjának is szurkolok, hiszen ő még talán meg is menthette volna a birtokot azzal, ha összeházasodik az újdonsült tulajdonossal, Lopahinnal. Ám ez elromlott azzal, hogy az emberek között nehezen keletkezik őszinte komunikáció.
Megjelnik még egy szerelmi szál a cselédek között is ám azzal, hogy Jasa a szívtipró vissza megy Párizsba, számára egy gonddal kevesebb. Nem fair ez Dunyasával szemben, de mégis talán a bénácska Jepihodovot kell sajnáni ebből a háromszögből.
Megjelenik a pénzét szóró, a munkára rest és önmagukat sirató, a múltukat visszasíró elszegényedett földbirtokos, akiket valahogy nem tudunk sajnálni. Talán a legnagyobbat az egész drámában az öreg Firsz sorsa üt, akiről mindenki elfeledkezik és ott marad a hátrahagyott múltban.
U.i.: Sajnos ilyen távlatba már nem tudom visszaadni az olvasás élményét, de remélem egy kicsit bele lehetett kóstolni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése