2019. január 1., kedd

Újév

Mi van az Újévben, ami olyan varázslatos?
23 óra 59 perc másik 364 alkalommal is van az évben. De az égész világ lázba jön ettől az egy 00:00-tól! Ironikus...nagy nulla! Mondjuk hálás vagyok érte, hogy nincs minden éjjel petárda és tüzijáték, őrült, ittas tömegek az utcán és taxitúlterheltség. És persze csatlakozhatok azok táborához is, akik ilyenkor otthon ülnek és elmennek aludni miután meghallgatták a köztársaságielnök beszédét, vagy éppen ugy elmennek aludni, vagy dolgozni, mint más napokon.De nem tudok semlegesen tekinteni erre a napra. Valami varázslat betölti a szívemet és átjár egy megmagyarázhatatlan jó érzés.
Tavaly az volt a mottóm, hogy "Újév, új kezdet!" De az elmúlt decemberben is megfigyeltem, hogy az élet elém hozott számos lezáratlan ügyet, kérdőjeles gondolatot, elavult szokást. Tudatosan rátekintettem, majd átengedtem magamon. Elengedtem, hogy helyet adjak az újnak. Néhol görcsösen kerestem a végét a történetnek, amíg rá nem jöttem, hogy azért nyugodtan magammal vihetek helyzeteket az Újévre is, és akkor sincsen semmi, ha valamiben maradok a réginél. Még a szilveszteri buliban is voltak gondolatok, amik nyughatatlanul nyüzsögtek a fejemben, most mégis fekszem a kanapén és teljesen letisztultnak érzem magam. És ez a varázslatos, ez a nyugalom és békesség, ami most eltölt. Számomra egy Mennyei Csoda.
Nem teszek Újévi fogadalmat és nem tervezem meg az évemet. Egyszerűen csak hagyjom, hogy az eddig tett felismerések áthassák az életem. Ezt minden nap megteszem. Most valahogy mégis érzek egy tabula rasát, tele csodás, új lehetőségekkel. A lelkemben az Óév nyugtalanságai letisztultak és frissességgel tekintek az Újévre. Még nem fészkelődte be magát Benső Békémbe a valóság, de éppen ettől olyan csodás ez a lelkiállapot. Átjár egy olyan Erő, amiből majd meríthetek, ha visszatérnek a dolgos hétköznapok. És az, hogy éppen január 1.-jén tölt el ez a különös érzés segít abban, hogy könnyebben vissza tudjak emlékezni erre az állapotra. Mert amikor elborítják a homlokomat a sötét felhők, vagy nem látok ki a mocsárból ez az emlék napsugarat csal a borús égre és kapaszkodott nyújt a mocsárban.
Már látom, hogy nem a négy 0, hanem a két 1-es az, ami emblematikussá teszi ezt a napot. 01.01. az Új(év) kezdet. De nem azért, mert magam mögött hagyhatom vele az elmúltat, hanem mert megalapozhatom vele az újat. Egy napra megállok, megpihenek, leteszem az elavultat, feltöltöm magam az Útra és az év során merítkezem ebből az állapotból.
Hálát érzek, mert van egy ilyen nap az évben, most már látom az értékét. Kívánom magunknak, hogy egész évben szem előtt tudjuk tartani, hogy van miből merítheznünk és ha szükség van rá, újra teremteni tudjunk magunknak egy emlékezetes, lélekemelő napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése